
A sanghaji Nemzetközi Matematikai Diákolimpia után Budapest felé fordult a figyelem: 2027-ben a magyar fővárosban lesz a verseny, a fő szervező a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet.
A 2026-os, Sanghajban megrendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO – International Mathematical Olympiad) eredményhirdetésével már a következő verseny áll a fiatal matekosok világának középpontjában: 2027. július 16–26. között Budapest ad otthont a 68. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiának, amelynek fő szervezője a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. A záróünnepségen át is adták az IMO hivatalos zászlaját Magyarországnak, mint a következő házigazdának. Levetítették a 2027-es verseny beharangozó videóját is, amelyet a jövő évi verseny saját honlapján, illetve a youtube-on ITT lehet megtekinteni.
A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia a világ legnagyobb és legrangosabb középiskolai matematikai versenye. Az idei, sanghaji megmérettetésen 117 ország 666 versenyzője vett részt. A tíznapos program középpontjában Budapesten is maga a verseny áll: a résztvevők két napon át, kétszer négy és fél órát, három-három versenyfeladaton dolgoznak majd.
| A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia egy közép-kelet-európai kezdeményezésből indult, és mára a világ legrangosabb középiskolai matematikai versenye. Több mint száz ország legtehetségesebb diákjai találkoznak évente, hogy nem tankönyvi feladatokat oldjanak meg, hanem olyan problémákkal küzdjenek, amelyekhez kreatív gondolkodásra, önállóságra és gyakran szokatlan ötletekre van szükség. Az első IMO-t 1959-ben, a romániai Brassóban mindössze hét ország – Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjetunió és Magyarország – részvételével rendezték meg, akkor 52 versenyző indult. A magyar csapatok már az első években a világ élvonalába kerültek. Magyarország 1961-ben Veszprémben rendezte meg először – még mindig csupán hat ország 48 versenyzője számára – a versenyt, amelyen a magyar csapat történetesen az első helyen végzett. Magyarország azóta is kiemelkedő sikereket könyvelhet el, az IMO hivatalos adatbázisa szerint a magyar versenyzők eddig 91 arany-, 178 ezüst- és 121 bronzérmet szereztek, 24 alkalommal pedig egy-egy magyar versenyző maximális pontszámmal teljesítette a versenyt. |
Magyarország eddig három alkalommal rendezte meg a versenyt: Veszprém után, 1970-ben Keszthelyen és 1982-ben Budapesten – a magyar főváros 45 év után lesz ismét a házigazda. A 2027-es eseményre immár több mint 110 ország mintegy 650 diákját, valamint csapatvezetőket, kísérőket és szervezőket várunk. A Rényi Intézet számára a rendezés egyszerre jelent nemzetközi szakmai elismerést és komoly szervezési feladatot, hiszen az eseménysorozat egyszerre megméretés, közösségi élmény és nemzetközi találkozó.
A szervezőcsapat élén pedig a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia egyik legtapasztaltabb magyar résztvevője áll. Kunszenti-Kovács Dávid, a Rényi tudományos főmunkatársa Norvégiában született, és már 11 évesen beválogatták az IMO-ra készülő norvég csapatba, amelyben azután 7 évig versenyzett. Később volt csapatvezető, a Norvégiában 2022-ben rendezett verseny idején szervező, most pedig az ő vállán nyugszik a 2027-es budapesti verseny: a mintegy 1300 vendég tíznapos itt tartózkodása, elszállásolása, utaztatása, és maga a verseny előkészítése és lebonyolítása. Kunszenti-Kovács Dávid ebben az interjúban részletesen beszél a 2027-es IMO előkészítéséről és a kihívásokról.
| Az IMO gyorsan túlnőtte Kelet-Közép-Európát: 1964-ben Mongólia lett az első Európán kívüli résztvevő, majd egyre több ország kapcsolódott be: 1981-ben az Egyesült Államok adott otthont az IMO-nak, 1988-ban Ausztrália rendezte a versenyt, 1990-ben pedig Kína lett az első ázsiai házigazda. 2014-ben Dél-Afrika rendezésével az IMO az afrikai kontinensre is eljutott. A résztvevők száma közben folyamatosan nőtt. Az 1960-as években induló tíz ország után az 1970-es keszthelyi IMO-n 14 ország 112 versenyzője vett részt. Az 1982-es budapesti versenyen már 30 ország 119 versenyzője indult, 2009-ben pedig először lépte át a résztvevő országok száma a százat. A mai rend szerint minden ország hat fős csapatot küldhet. |
A magyar matematikai diákolimpiai hagyomány rendkívül erős, és számos egykori olimpikon később nemzetközileg elismert matematikusként folytatta pályáját. A Rényiben rengeteg olyan kutató is dolgozik, aki diákként ilyen olimpián is aratott sikert.
Sanghajtól a magyar csapat különösen szép eredménnyel búcsúzott idén: mind a hat versenyző érmet szerzett. A középiskolások 67. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáján Szakács Ábel (budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium) arany-, Vámosi Bendegúz Péter (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) ezüstérmet nyert, Aravin Péter (Ithaca High School), Holló Martin (budapesti Fazekas Gimnázium), Bodor Mátyás (csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium) és Vigh Zalán (szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) bronzérmet szerzett. A magyar válogatott a 117 országot felvonultató nem hivatalos csapatversenyben az előkelő 16. helyen végzett. A csapat vezetője Kós Géza, helyettese és a felkészülés irányítója pedig Dobos Sándor volt.
Az első tízbe hét ázsiai ország mellett az USA, Oroszország és Nagy-Britannia csapata került. A brit csapat legjobbja, Alex Chui ötödik alkalommal lett aranyérmes, és ezzel az örökranglista élére került. Immár hetedik alkalommal vett részt a versenyen, ezzel utolérte a fent már említett Kunszenti-Kovács Dávidot, aki Norvégia csapatában szintén hétszer versenyzett, és 2002-ben az északi ország első aranyérmét szerezte.
A 2027-es budapesti IMO-nak saját arculata is van: a rendezvény logójának központi eleme a Gömböc, a Domokos Gábor és Várkonyi Péter által felfedezett különleges geometriai test, amely egyszerre utal Magyarországra és a matematikára. A Gömböc egyszerre kapcsolódik a magyar tudományhoz, a geometriai gondolkodáshoz és ahhoz a kreativitáshoz, amely az IMO-feladatok megoldásához is nélkülözhetetlen.
Nemzetközi megítélés alapján az IMO nemcsak egy tekintélyes verseny, hanem egy hatékony tehetséggondozó közeg. A versenyen megszerzett tapasztalat – a nehéz problémák önálló megközelítése, a bizonyítási készség és a kitartó gondolkodás – sokak számára a későbbi tudományos pálya fontos alapja lett.
A 2027-es IMO rendezése Magyarország és a Rényi számára egy nagyszabású nemzetközi esemény megszervezése, és egyúttal lehetőség a magyar matematikai tehetséggondozás és a hazai matematika nemzetközi láthatóságának további növelésére. A Rényi Intézet számára különösen természetes szerepvállalás ez: az intézet a magyar matematikai kutatás egyik, kifejezetten nemzetközi központja, amely kutatói, valamint az Erdős Center révén régóta fontos szerepet játszik a fiatal matematikusok támogatásában és a nemzetközi szakmai kapcsolatok építésében.
A sanghaji zászlóátadással jelképesen el is kezdődött a budapesti IMO: 2027 nyarán a matematikában legtehetségesebb középiskolások Magyarországon mérik össze tudásukat. A megrendezéshez az illetékes magyarországi szaktárca mellett az XTX Markets céget is sikerült megnyerni főtámogatóként.
| Az XTX Markets egy vezető algoritmikus kereskedési vállalat, amely gépi tanulási módszerekkel több mint 50 000 pénzügyi eszköz árfolyamára készít előrejelzéseket. Munkájukban központi szerepet játszik a matematika, ezért a vállalat világszerte elkötelezetten támogatja a kiemelkedő matematikai tehetségeket és a tudományos áttöréseket célzó kutatásokat. Az XTX Markets a 2024-es és 2025-ös Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) fő támogatója is volt, és a 2027-es IMO fő támogatója is. A vállalat szélesebb körű jótékonysági tevékenysége keretében világszerte támogatja a matematikai diákolimpiai felkészítő programokat, valamint teljes körű, jótékonysági ösztöndíjakat biztosít a diákolimpiai érmesek számára, hogy a világ vezető egyetemein tanulhassanak. Az XTX Markets 2020 óta több mint 400 millió fonttal támogatott jótékonysági szervezeteket és különböző közhasznú kezdeményezéseket, ezzel az Egyesült Királyság egyik legnagyobb adományozójává vált. |