Ráfér a magyar tudományra, hogy nagyobb léptekkel haladjon előre

Egy korszerű kutatói teljesítményértékelési rendszer megteremtéséről és a hálózat intézményközi kapcsolatainak megerősítéséről is beszélt a Kossuth Rádió Felkelő c. műsorában Stipsicz András akadémikus, a Rényi főigazgatója, a HUN-REN október 22-én hivatalba lépő elnöke.

Stipsicz András riporteri kérdésre megerősítette: az elmúlt nyolc évben több átalakuláson átesett intézményhálózat jelenleg non-profit privát intézményként működik, és a terv az, hogy a kutatóhálózat ismét a Magyar Tudományos Akadémiához tartozzon, ám nem ugyanabban a strukturális felépítésben, amelyben 2019 előtt, a leválasztást megelőzően működött, hanem egy modernizált szerkezetben, megtartva a jelenlegi szabályozás előremutató jellemzőit. „A kutatóhálózati törvény (azaz, a HUN-REN törvény módosítása, szerk.) a napokban is alakul, jelenleg szakmai egyeztetés alatt áll” – tette hozzá.

A HUN-REN október 22-én hivatalba lépő elnöke hangsúlyozta: az elmúlt években jelentősen javult a hálózat 15 intézményének finanszírozása. A köztük lévő kohézióról szólva kulcsfontosságúnak tartja az egyensúly, azaz, az önállóság és az összefogás optimális arányának megtalálását. Emlékeztetett arra, hogy a most távozó vezetés idején a főigazgatók túlzott központosítást érzékeltek, és ez ellen emelték fel a szavukat.

„Reméljük, hogy a Tudományos Akadémia segítségével is, meg a magunk erejéből is egy olyan konstrukciót tudunk megtalálni, ami igazán előre viszi a magyar tudományt. Ráfér a magyar tudományra az, hogy hogy nagyobb léptekkel haladjon előre.”(…)  az én feladatom az lenne, hogy oda tudjunk ülni a tárgyalóasztalhoz, és hangsúlyosan részt tudjunk abban venni, hogy olyan konstrukció nyerjen kodifikálást, amely a kutatói társadalomnak is megfelelő. És nagyon reméljük, hogy a magyar tudomány is ezzel előrébb tud haladni.”

A módosított törvény nyomatékos része lesz a kutatóhálózat irányításának átalakítása. Az Irányító Testület helyébe a terv szerint a Vezető Testület lép, amelynek tagjait a hálózat, az MTA és a minisztérium (TTM) delegálja. Ez a grémium dönt majd a költségvetési források elosztásáról, hasonlóan az eddigi IT működéséhez. „Mindenképpen változni fog, ahogyan kialakul ez a szervezet. „Például az Irányító Testület teljesen a kutatóközösségen kívül került, a hálózati kutatóközösségen kívül dolgozó tagokból állt, egy kivételével – folytatta Stipsicz András –, nem volt semmilyen befolyása a hálózatnak arra, hogy kik kerüljenek be ebbe a szervezetbe. (…) Természetesen a minisztérium is fog delegálni. Ez nem azt jelenti, hogy politikai befolyása lesz erre a testületbe. Inkább azt jelenti, hogy mint finanszírozó, ki tudja fejezni azokat a prioritásokat, amelyeket a kormányzat fontosnak tart.Azt gondolom, hogy ez teljesen rendben van.”
 

A kutatások magyarországi helyzetét firtató műsorvezetői kérdésre Stipsicz András kifejtette: a kutatók anyagi megbecsültsége mellett kiemelt jelentőségű a kutatási környezet is. „A kiszámítható és inspiratív kutatókörnyezet nagyon fontos a kutatóknak. A kutatói élet tele van bizonytalansággal, és e bizonytalanság legfőképpen abból származik, hogy én magam, az én teljesítményem elég jó-e. Ez egy előrevivő bizonytalanság. De csak akkor tud jól érvényesülni, ha amúgy a keretrendszerekben bízunk. Tudjuk, hogy különböző kiváló teljesítmények mire predesztinálnak minket, hogyan segítenek a tudományos előrehaladásban. Ez az, ami hiányzott a magyar tudományos közéletből. Nagyon sok változáson mentünk át, nagyon sokszor ezek a változások kiszámíthatatlanok voltak. A túl sok bizonytalanság ugyanúgy nem jó, mint ahogy a teljes biztonság sem is inspiráló. Egy kutató számára nagyon fontos a teljesítmény belső megkérdőjelezése és a jobb munkára történő ösztönzés.”

Stipsicz András elsőrendű feladatnak minősítette egy hosszú távon fenntartható, optimális teljesítményértékelési rendszer kidolgozását, amelyhez már a jövő héten hozzáfognak. 

„Vannak egyszerű, nagyon leegyszerűsített teljesítményértékelési rendszerek, amik csak egy két dimenziót vesznek figyelembe. Ez tipikusan a kutató közösség nagy részének vagy irreleváns, vagy egyszerűen zavaró. Nagyon finom és jól hangolt rendszert próbálunk majd létrehozni.” A hivatalba lépő elnök  nem egyedi magyar, hanem összeurópai problémának nevezte a különböző tudományokat összemérhető módon értékelő rendszerek kialakításának szükségességét és nehézségeit. Visszaidézte, hogy a Rényi Alfréd Matematikai Intézetben már létrehoztak egy, a matematika különféle területeire vonatkozó teljesítményértékelési rendszert. „Persze távolról a matematika nagyon homogén tudománynak tűnik. Ha az ember benne él, akkor látja a különböző trendeket, különböző irányokat, és ezeket próbáltuk összehangolni. Ennek tapasztalata is segíthet abban, hogy „a nagyobb tudományterületeket is össze tudjuk hangolni, és remélem, sikerülni fog”.

Végül a leendő elnök a hálózat intézményei közötti együttműködések erősítését szorgalmazta. „A hagyomány az volt, hogy mindenki önállóan dolgozott, és nem volt komoly kohézió. Ezen mindenképpen segíteni kell. Erre is vannak terveink, hogy hogyan lehet azt serkenteni, hogy a kutatók beletanuljanak más diszciplínáknak először a nyelvezetébe, aztán a struktúrájába. Ez egy hosszú folyamat, és csak a részsikerek elérése után lehet a külvilághoz fordulni avval, hogy ezt a kollaborációt támogassák. Az első részsikerekig én úgy képzelem, hogy a hálózatnak kell ebben segíteni. Ez a tervünk is (…). Példa az én tudományom háza tájáról: a hálózatkutatás a matematikának egy fontos része. Az agykutatás egy másik intézetben folyik, és nyilván nagyon sok dolog van, amit egymásnak tudnak mondani, de ez nem egy-két napos feladat, ebbe sok munkát kell belefektetni, és nagyon remélem, hogy erre lesz alkalmunk.”