Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

HUN-REN logo

Hír

A Rényi Intézet nyilatkozata az ÁSZ jelentésével kapcsolatban

2020.02.22. 08:29 | Szomolányi Márta

A Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet közleménye az Állami Számvevőszék által 2020. február 21-én nyilvánosságra hozott 

jelentésben foglaltakról

 

Az Állami Számvevőszék február 21-én nyilvánosságra hozta az MTA kutatóközpontjai és kutatóintézetei vagyongazdálkodásának ellenőrzése keretében készített, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetre vonatkozó jelentését.

A jelentés összegzésében az áll, hogy Kutatóintézetünk

a 2016-2018 években nem biztosította a közvagyonnal való felelős gazdálkodást, a vagyon megőrzésének és célszerű felhasználásának alapvető feltételeit, ami kockázatot jelentett kutatási közfeladataink ellátására”.

A Számvevőszék e több évet átfogó és lesújtó sommás megállapításokat kizárólag dokumentumok bekérése alapján, helyszíni ellenőrzés nélkül, nyilvántartási rendszereink megismerése nélkül, hiánypótlási lehetőség biztosítása nélkül, valamint a nélkül fogalmazta meg, hogy akár egyetlen munkatársunkat is megkérdezett vagy beszámoltatott volna.

A Számvevőszék jelentéstervezetét Kutatóintézetünknek volt lehetősége még 2019. decemberében megismerni, arra észrevételt tenni. Az ÁSZ a jelentéstervezetre tett észrevételeink egyikét sem fogadta el.

A fentiek miatt Kutatóintézetünk fontosnak tartja kinyilvánítani, hogy a fenti időszakban is folyamatosan biztosította a rendelkezésére bocsátott vagyon megőrzését, sőt jelentős mértékű gyarapítását.

A megalapozott tervezési és nyilvántartási rendszerünk, valamint a szükséges intézkedések időben és megfelelő tartalommal történő megtétele és ezek következetes végrehajtása is hozzájárult ahhoz, hogy Kutatóintézetünk a 2016-2019-es költségvetési években is megőrizte kiegyensúlyozott gazdálkodását, folyamatosan biztosította likviditását, nem halmozott fel kiegyenlítetlen tartozást, teljesítette adatszolgáltatási, adó- és járulékfizetési, beszámolási kötelezettségeit, miközben folyamatosan magas színvonalon látta el kutatási alaptevékenységi feladatait, az „európai tudományos térben” is kiemelkedő pályázati sikereket ért el,  teljesítette a hazai és EU-s pályázati projektjeiben esedékes kötelezettségeit.

A jelentéstervezetre tett részletes észrevételeink az alábbi linken érhető el:​