Név:
Weiner Mihály
Születési hely és idő:
Budapest, 1976 november 26
A gimnázium harmadik évéig tanulmányaimat Budapesten folytattam. A fizika OKTV -n elért 5. helyezésem jóvoltából lehetőségem nyílt megpályázni a United World Colleges ösztöndíját. Ezt megnyerve középiskolai tanulmányaim utolsó két évét Nagy Britanniában, az "Atlantic College" -ban töltöttem, ahol 1996 -ban Nemzetközi Érettségit tettem.
Egyetemi tanulmányok.1996 -ban beiratkoztam az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakára. Diplomámat 2001 -ben, kitüntetéssel kaptam. Egyetemi éveim alatt, a kötelező fizikusi tantárgyak mellett számos egyéb tantárgyból tettem jeles vizsgát; így például, fizikusi tanulmányaimmal párhuzamosan teljes évfolyamokat végeztem el a matematikus szakból.
Doktori és posztdoktori tanulmányok.2001 -ben az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetnél nyertem fiatal kutatói állást. Néhány hónap után azonban lehetőségem nyílt, hogy Roberto Longo professzornál, Olaszországban legyek matematikus doktorandusz. Olasz állami ösztöndíjasként kerültem a római "Tor Vergata" egyetemre. Kutatási témám a kvantum térelméleteknek egy speciális fajtája, az úgynevezett konform térelméleteknek az operátor algebrák felől történő matematikai vizsgálata volt. Sikeres védésem után 2005 októberében nyertem doktori fokozatot. Doktori éveim alatt (és utána is), a kutatás mellett gyakran vettem részt - elsősorban olaszul zajló - egyetemi oktatási tevékenységekben.
A doktorátus megszerzése óta eltelt másfél évben több meghívást is kaptam. Így kutathattam például Yasuyuki Kawahigashi professzorral Japánban a Tokyo -i Egyetemen, illetve Karl-Henning Rehren professzorral a Göttingeni Elméleti Fizikai Kutatóintézetben, ahol két hónapot töltöttem.
A 2006/2007 -es tanév első félévében a római "Tor Vergata" egyetemen volt posztdoktori állásom. Pillanatnyilag "Junior Fellow" vagyok a bécsi Erwin Schrödinger Intézetben.
Doktori éveimtől kezdve egyre sűrűbben jártam nemzetközi konferenciákra és egyébb tudományos rendezvényekre; eleinte csak tanulni, később egyre inkább saját publikált eredményeim ismertetése céljából is. Előadtam olyan helyeken, mint például Banff és Oberwolfach. Vettem részt nyári iskolán (Nashville, 2005), ahol az óratartók között olyan Fields-medálos matematikusok is szerepeltek, mint Vaughan Jones és Alain Connes. Volt szerencsém két hétig egy nyolctagú "Focused Research Group" tagjaként olyan hírességgel együtt kutatni, mint Victor Kac (Banff, 2006). Publikációim és előadásaim részletes listáját lásd alább.
Egyéb.A magyar mellett folyékonyan írok, olvasok, beszélek olaszul és angolul. A természettudományokon kívül az irodalom, az előadóművészetek és a zene is komolyabban érdekel; 22 éve hegedülök.
Restrictions of positive energy representations of
Diff+(S1),
előadás a
"Recent Advances in Operator Algebras"
(a Zsidó László
hatvanadik születésnapja alkalmából megrendezett) nemzetközi
workshop -on.
(Róma, 2006 november 8 - 11).
Examples
of unitary VOAs that integrate
to local conformal
nets, előadás a
"Infinite
dimensional Lie algebras and local von Neumann algebras in CFT"
"Focused Research Group" összejövetelen.
BANFF INTERNATIONAL RESEARCH STATION (Kanada, 2006 május 6 - 20).
Nonsmooth symmetries and existence of diffeomorphism covariance in chiral
QFT, előadás a
"Noncommutative Geometry and Quantum Field Theory"
nemzetközi konferencián.
MATHEMATISCHES FORSCHUNGSINSTITUT OBERWOLFACH (Németország,
2005 október 23-29).
From Vertex Operator Algebras to local nets of von
Neumann algebras (and vice versa), előadás a
"Vertex Algebras and Related Topics" nemzetközi nyári iskola és
konferencián.
ERWIN SCHRŐDINGER INSTITUTE (Bécs, 2005 június 12 - július 2).
Conformal covariance and the positivity of energy,
előadás a
"Topics in operator algebras" nemzetközi mini-workshop -on.
(Róma, 16 - 17 March 2005).
Some properties of representations of
Diff+(S1) with
applications
in Chiral CFT,
előadás a
"International Conference on Operator Theory"
nemzetközi konferencián.
(Temesvár, Románia, 2004 június 30 - július
5).
Uniqueness
of the
Diff+(S1)
symmetry for local nets of von Neumann algebras,
előadás a
"Operator Algebras and Mathematical Physics" nemzetközi konferencián.
(Sinaia, Románia, 2003 június 26 - július 4).
Local nets of observables & vertex algebras, or:
chiral QFT from two different points of view,
ERWIN SCRŐDINGER INSTITUTE
(Bécs, 2007 március 14).
Vertex operator algebras and local nets of von Neumann algebras,
előadás az
operátor algebrai szeminárium sorozat részeként a
"Tor Vergata" egyetemen (Róma, 2007 január 24).
On the essential uniqueness of the dynamics, or:
does the net of algebras encode all physical information?,
előadás a matematikai fizika szeminárium sorozat részeként a
"
Theoretische Physik" kutatóintézetben (Göttingen, 2006 február 22).
Does the equivalence class of a hsm inclusion depend
on the given state?
előadás az
operátor algebrai szeminárium sorozat részeként a
Tokyo -i egyetemen (Japán, 2006 január 17).
Uniqueness of the stress-energy tensor,
előadás az
operátor algebrai szeminárium sorozat részeként a
a római
"Tor Vergata" egyetemen (2004 október 13).
"Index Theorems and
Modularity in Operator Algebras",
nemzetközi
mini-workshop.
MATHEMATISCHES FORSCHUNGINSTITUT OBERWOLFACH
(Németország, 2002 június 23-29).
"Noncommutative
Geometry and Operator Algebras", nemzetközi nyári iskola és
konferencia.
Vanderbilt University (Nashville, Tennessee, USA, 2005 május 9-20).
Miért annyi, amennyi? A skálahangokról a matematika, a fizika, a
madárfütty és Bach szemszögéből.
"Septem Artes", Kölcsey Ferenc
Gimnázium (2007 február 9).