Csirmaz László

Networkshop'07 Eger
2006, április 12

Pulikációmat mindenkinek

jogi, technikai, szakmai kérdések

Mindenki tudja, hogy ami nincs az interneten, az nincs is. Egy egyetem, tanszék, sőt kutató megitélése jelentősen függ a "láthatóságtól," a kutató illetve intézmény összes hivatkozásainak száma -- azaz szakmai értéke -- pedig attól, mennyire értékesek, és főleg mennyire könnyen elérhetőek a publikációi.

A publikációk minőségének növelése, presztizs folyóiratokban való publikálás nem könnyű, ráadásul idő és pénzigényes. A folyó munkák szélesebb (szakmai) körben való hirdetése, készülő, már kész de még elfogadás előtt, vagy az éppen közlésre elfogadott művek internetes terítése főleg vezetői döntés kérdése. Mindez egybevág a kutatói társadalom érdekével is. Egy kutató értékét az által írt művek ismertsége határozza meg; egy kutató munkájához pedig a hasonló témakörben dolgozók legfrisebb eredményeinek ismerete nélkülözhetetlen.

Ezt ismerték fel a kiadók, melyek profitérdekelségüknek megfelelően a csillagos egekig emelték mind a nyomtatott, mind az internetes változatok árát, és perrel fenyegették azokat a szerzőket, akik saját művüket, horribile dictu, ingyen mások rendelkezésére bocsátották. Minden kutató és döntéshozó tud erről (ki akar egy óriási céggel pereskedni?), de az azóta sikerrel megvívott küzdelem eredményéről már jóval kevesebbet.

Az ön-archiválás (self archive) egy elfogadott, jogilag tiszta lehetőség, mellyel minden kutató és intézet az általa létrehozott alkotást mindenki számára elérhetővé teheti. A tudományos kiadásban érdekelt kiadók 94 százaléka engedélyezi az ön-archiválást valamilyen formában (köztük olyan nagyágyúk mint Elsevier, John Wiley, Kluwer, Springer), a részletes lista megtalálható itt.

Az ön-archiváláshoz kitünő szoftverek állnak rendelkezésre, ezek installálásához illetve karbantartásához egy web szerver működtetéséhez szükséges ismeretekre van csak szükség. Két ilyen szoftvert: DSpace illetve Eprints mutatjuk be, és érintjük a szerzői joggal kapcsolatos jogi kérdéseket.

My publication for everyone

legal, technical, and professional questions

If it's not on the Web, it does not exist at all says the new adage. Universities, departments and researchers as well are judged by their "visibility". A measure of visibility is the citation index. It is determined by the quality and the number of the publications, and, most importantly, by the way how easily those publications are available. It is not an easy task to increase the number of publications in a prestigious journal. It requires effort, capital, and time. Achieving a larger publicity for ongoing, finished but not yet accepted, or referred work can be done overnight. This larger publicity is also in the interest of the whole research community. The need for visibility was recognized by the publishing houses. The price for both the printed and online versions of scientific papers skyrocketed; authors were threatened when they distributed their own work for free among colleagues. By now every researcher and manager knows about the legal issues, and who wants to have a legal affair with a huge firm. Unfortunately the new relaxation of the publishing houses' power is less well-known. Self archiving is a widely accepted and legally clear procedure which can make all products of a researcher, or of an institution, freely available. Publishing houses interested in disseminating scientific works mainly agreed on some form of self archiving. Such famous firms as Elsevier, John Wiley, Kluwer, or Springer even let the author post the final, printed version of their work. For a full list see http://romeo.eprints.org/publishers.html. Self archiving is supported by several excellent software. Their installation and maintenance require minimal technical knowledge and skills. We will touch DSpace and Eprints as examples; and also speak about the legal rights and misconceptions.